Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat

A Magyar Vitorlás Akadémia és a Sailing Film közös produkciója


1. rész

A Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat első része.

Az alapokkal indít, amikből fontosnak gondolom kiemelni a kikötőbe és a fedélzetre érkezéssel kapcsolatos részeket, valamint a kikötői tartózkodás írott és íratlan szabályait, amivel egy következő epizódban találkozhatunk majd.

Szintén lényeges, hogy egy jó szkipper odafigyel ezekre, és az útitársainak is átadja az alapokat, előre felkészíti őket arra, hogyan és mikkel érkezzenek egy hajózásra.


2. rész

A Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat második része.

Alapvetően a kikötőből való ki és behajózás témakörét érinti a kisfilm, amiből a kötelekkel kapcsolatos segítségnyújtást emelném ki, kicsit másképp, mint ahogy a fim említi: segítsük a hajóstársakat az indulásban és a kikötésben! Szörnyű látvány, mikor valaki megérkezik a kitőbe és a már ott tartózkodó többi 'hajós' sokszor még a fejét is elfordítja, ahelyett, hogy megkérdezné, segíthet e a manőverben.


3. rész

A Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat harmadik része.

Az epizód egy rövid összefoglalója a legalapvetőbb illemszabályoknak.

A hajóvezető utasításai: a betartásuk rendkívül fontos és nem vita tárgya! A fedélzeten mindenért és mindenkiért a kapitány a felelős, valamint Ő rendelkezik a megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal ahhoz, hogy a vitorlázás biztonságos élmény legyen.

Ne terheljük a környezetet: az igazi hajósok tisztelik a vizet és a környezetet, együtt élnek vele. Nálam is nagyon komoly hangsúlyt kap ez a témakör a fedélzeten.
A hulladékot szelektíven gyűjtjük és természetesen semmit sem dobunk a vízbe; a fedélzeten bio mosogatószert/szappant/tusfürdőt használunk, de ezeket is minél kisebb mennyiségben, és csak ha szükséges; a fedélzeten lévő wc-t is lehetőleg csak akkor használjuk, ha nagyon muszáj.

Segítségnyújtás bárhol, bárkinek: ez a témakör nem gondolom, hogy különösebb magyarázatra szorulna. De sajnos sokan megfeledkeznek róla, és nem csak az életmentésre vonatkozik!
Segítsük a hajós (és nem hajós) társainkat, amikor csak tudjuk, akár csak egy kikötés alkalmával is a partról a kötelek kezelésével.


4. rész

A Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat negyedik része.

Szintén fontos és alapvető témákat érintő epizód.

Lényeges kérdés a fedélzeten az alkoholfogyasztás témaköre. Néhány pohár ital az utasoknak természetesen belefér, de csakis olyan mértékig, hogy megmaradjon a teljese kontroll és cselekvőképesség. Ebben az esetben is nagyon fontos a kapitány szava! Ha a körülmények olyanok, nincs italozás! Lerészegedni pedig egy vitorlás fedélzetén minden körülmények között kimondottan balesetveszélyes.

Kitér a film arra is, hogy nem illendő csak egy fürdőruhában megérkezni a kikötőbe. Alapvető illem kellene hogy legyen, de sajnos sokan nem törődnek vele. 
Kikötéshez készülődve én mindig megkérem az utasokat, hogy kapjanak magukra egy pólót.
Szintén kifejezetten illetlen - és mások számára zavaró - dolog, mikor hangosan szóló zenével érkezik meg valaki a kikötőbe.


5. rész

A Vitorlás Etikett rövidfilm-sorozat befejező része.

Nagyon jó összefoglalója a témának.
Nem is igényel különösebb kommentárt.

Vitorlázni jó, életre szóló élményeket nyújt.
De ehhez az is szükséges, hogy figyeljünk magunkra, másokra és a környezetünkre.